|
2007.05.09. - Kwish
The Broken Hourglass - A halál és ami utána van Tolmirában
|
A Hivatalos Oldalon megjelent legújabb szösszenet a másvilággal és a halállal kapcsolatos tolmirai hiedelmekkel, szertartásokkal foglalkozik... |
Azt mondják, hogy abból, ahogyan egy ember meghal, legalább annyit lehet tanulni, mint abból, ahogyan élt. Néhány példán keresztül bemutatjuk, hogy Tolmirában milyenek is a haldoklással, halállal és a túlvilággal kapcsolatos szokások és szertartások.
Oron Istenség
A babonások szerint az árnyék nem csupán a fény hiánya - azt mondják, hogy az emberrel együtt születik az árnyéka, elkíséri a sírig, szemtanúként ott áll mellette minden egyes tette során, s felsorolja azokat, mikor valaki ott áll a végső megmérettetésen. Ez a hagyomány Oron szent tanaiból ered, ki a törvény és a halál istene.
Oron épp abban a pillanatban született az ősi, alapvető sötétségből, mkor a fény első alkalommal életre szökkent; Ő az, aki vigyázza az Isteneket. Ebben az értelemben Ő egy adott formában megszületett árnyék - a többi isten teremtésének árnyéka. A Fekete Őrző (mint gyakran nevezik) felügyeli a pantheon többi tagját és őrzi a holtak szellemét, míg vissza nem tér a Tűz ideje, mely során megítéltetnek.
Oron a halottak védelmezőjeként sokkal szervetettebb hívőközösséggel és egyházzal bír, mint a többi istenek nagyrésze. Papsága nagy és erős a világ történelmében játszott kisebb szerepe, továbbá annak ellenére, hogy az egyéb istenségek miként avatkoztak be életükbe. Papsága elsődlegesen a Láncok Városából ered - ez egy Tolmira északi részén található független város, melyről azt mesélik, hogy Uulix és Oron hatalmas összecsapásának színterére épült - s feltehetőleg az egyik legnagyobb hatalommal bíró monoteista vallás az ismert világban. Oron követői a rendezett élet dícséretéről prédikálnak, s arról, hogy az embereknek engedelmeskedniük kell a feljebbvalóiknak, s hogy meg kell védeniük azokat, akik náluk alacsonyabb rangúak.
A halál utáni lét
A népszerű, bár nem teljeskörűen elismert elképzelés a halál utáni pillanatokról:
A lélek a test halálát követően azonnal felébred a Szürke Birodalomban, mely a valós világ valamiféle eltorzult, köddel árnyékolt tükörképe, ahol a halottak még mindig tanúbizonyságot tehetnek az élők ügyeiről. A lélek mindaddig a Szürke Birodalomban marad, amíg A Szavakat el nem mondják a testük felett. Ez figyelmezteti Oront a halál bekövetkeztére, s így el tudja küldeni Küldönceit, hogy begyűjtsék a lelket s hogy átvigyék a másvilágra. Éppen ezért fordul elő gyakran a csatamezőkön, hogy a katonák A Szavak rövidebb változatát sorolják el elesett ellenségeik holtteste felett - félnek ugyanis attól, hogy az el nem siratott halott talán mindaddig hatalommal és befolyással bír majd a való világban, amíg a Szürke Birodalomban tartózkodik.
Az, hogy a Szürke Birodalmon túl milyen is a másvilág pontos természete, már egy jóval komolyabb vita tárgyát képezi, de az általános vélekedés szerint ez egy állandó, változatlan hely, ami igen keveset törődik az élet során elért eredményekkel. Úgy mondják, hogy a másvilágon élők a Nap Isten idők végezetekor bekövetkező visszatértére várnak, mikoris megtörténik a végső megmérettetés.
Temetkezési rituálék
A szürke a gyász hivatalos színe Tolmirában, ez tükrözi a másvilág ködét. A halált jóval több ünnepélyesség kíséri, mint a születést, márha az elhunyt öröksége elegendő, vagy az örökösök csoportja úgy dönt, hogy megfizeti a pompát és a külsőségeket. Tolmirában igazán nagy események a temetések, melyhez hozzátartozik egy körmenet is, mely az elhunyt házából a temetőbe tart - ez utóbbi rendszerint a templom közelében koncentrálódó terület. A gyász-szertartást a szabad levegőn tartják, és a résztvevők díszes kosztümökben és maszkokban a tolmirai pantheon istenségeit testesítik meg, s meghatározott szerepeket alakítanak. Minden egyes istenségnek egy meghatározott imát kell mondania, hogy az elhunyt lelke átvándorolhasson a holtak birodalmába.
A nagyobb városokban hivatásos gyászolók vannak, akik eljátsszák ezeket a szerepeket. A kisebb városokban a papok látják el ezt a feladatot, és a falvakban, ahol csak egyetlen pap van, vagy a tanyákon ahol egy sem, a rokonok is tökéletesen megfelelnek e célra - rendszerint az elhunyt közeli hozzátartozói, mint például a gyermekei, vagy a testvérei. Úgy hiszik, ha nem hangzanak el a megfelelő szavak, az elhunyt lelke céltalanul bolyong a Szürke Birodalomban, az élők és a holtak világa között, míg végül feloldódik abban a ködben, mely átlengi a birodalmat.
A megfelelő tolmirai temetés lebonyolításához - bármely egyéb eseményhez hasonlóan - különféle dokumentumokat kell kitölteni a helyi magisztrátusnál: engedély kell ahhoz, hogy a testet nappal lehessen szállítani; engedély kell ahhoz, hogy nappal el lehessen temetni a testet; felhívás kell a nyilvános gyülésről; engedélyre van szükség az érckoposót kísérő körmenethez és a temetés elrendezéséhez. Engedély kell az olyan szolgáltatások igénybevégteléhez is, mint például a hivatásos gyászolók. Azoknak, akiknek nincs elég pénzük arra, hogy stílusosan temessék el szeretteiket, csak egy sanguil díjat kell leszurkolniuk a halálról szóló értesítésért (törvény mondja ki, hogy ezt a díjat sem emelni, sem csökkenteni nem lehet), de ekkor saját maguknak kell eltemetniük a halottat az alkonyattól pirkadatig terjedő időszakban. Emiatt aztán a földbirtokosok közül a legtakarékosabbak hajlamosak arra, hogy a magánbirtokukon családi temetkezési helyet alakítsanak ki, ahelyett, hogy egy mauzóleumot, vagy egyéb temetkezési helyet szereznének a város egyik temetőjében.
A legszegényebb halottak számára fennáll az a lehetőség is, hogy miután a család végrehajtotta a rituális imádságokat, a Sírásók Céhének tagjai begyűjtik a holttestet. Ez a céh az egyik abból a néhány szervezetből, melyeket teljes mértékben a helyi kormányzat hozott létre e közösségi cél elvégzésére (eredetileg azért alapították, hogy kordában tartsa a járványt pestis idején). A céh tagjai által begyűjtött testek elkerülhetetlenül egy tömeg-krematóriumba kerülnek, bár pletykák szólnak az Uulixai szekták becstelen és gyalázatos befolyásáról, és arról, hogy a szeretett elhunytakat később is viszontlátták, és hogy az utcákon kísértenek. A babonások úgy tartják, hogy a halandók világának köde nem más, mint az el nem siratott halottak lelke. A Sírásók Céhének tagjait emiatt aztán "ködembereknek" is nevezik, bár nem igazán tanácsos akkor is így beszélni róluk, ha a közelben tartózkodnak.
A temetés során elhelyezett virágok rendszerint a halál módjára, illetve az elhunyt személyére:
Vörös rózsa a katonai halottaknak és azoknak, aki csatában estek el.
Egyéb vörös virágok a gyilkosságok áldozatainak.
Fehér az aggkori végelgyengülésben, vagy alvás közben bekövetkezett halálért; és a birodalmi temetésen.
Sárga a fertőzötteknek, vagy a papság tagjainak.
Kék az ismeretlen okból elhalálozottaknak.
Narancs a véletlen halálesetben elhunytaknak.
Rózsaszín a gyermekágyon elhunytaknak.
Zöld azoknak a gyermekeknek, akik meghaltak, mielőtt "eljött volna az idejük".
Csupasz ágak az öngyilkosokért.
Élőhalottak
Bár a nekromancia nem hétköznapi dolog, azért hallani olyan esetekről, mikor valakit feltámasztanak holtából, hogy kísértse az élőket. Néhányuk célja csak az értelmetlen terror, míg másokat meghatározott cél vezet. A tolmiraiak egyaránt temetkeznek és elhamvasztják halottaikat, s a temetőket rendszerint igen jól őrzik.
Oron hívői megvetik az élőhalottakat, de nem azért, mert természetellenes perverziónak tartják, vagy mert törődnek a természet rendjével, hanem azért, mert úgy tekintenek az élőhalottakra, mint szökevényekre, akik megpróbálnak elmenekülni jogos és őket megillető sorsuk elől.
Forrás: Death and Beyond in Tolmira
Frissebb kapcsolódó cikkek:
2007.05.21. - The Broken Hourglass - Tárgyak és jellemzőik 2007.06.05. - The Broken Hourglass - Halima 2007.06.19. - The Broken Hourglass - Varázslat-kotyvasztás 2007.07.14. - The Broken Hourglass - Galen, a kavarógép 2007.07.19. - The Broken Hourglass - Fajok
Korábbi kapcsolódó cikkek:
2007.04.20. - The Broken Hourglass - Fejlesztői napló #1 2007.04.17. - The Broken Hourglass - A szintlépésről 2007.04.06. - The Broken Hourglass - Nekos... 2007.03.19. - The Broken Hourglass - Rejtőzködés és rejtett dolgok... 2007.03.07. - The Broken Hourglass - Sanelon...
Az összes kapcsolódó cikk felsorolása
|
|